Hírek
2026. máj. 17.
Fazekas Tibor
Hollán Ernő nyomában: Kollégistáink emléktúrája Békáson
Hagyományőrző kiránduláson vettek részt a kollégisták a Veszprém vármegyei Békás községben.

A látogatás kiemelt fontossággal bírt, hiszen a településen található kollégiumunk névadója, Hollán Ernő honvéd altábornagy és hadmérnök nyughelye.
A diákokat és kísérőiket a falu polgármester asszonya, valamint az iskola nyugalmazott igazgatója fogadta.
Az emléknap az 1848-as kopjafánál kezdődött, ahol Tarsoly Kende kollégista felidézte az emlékhely történetét. Ezt követően a Békássy-Hollán-sírkápolnában a diákok koszorúzással adóztak a névadó emléke előtt, miközben Tamaskó Tamás és Tarsoly Kende tizedikes tanulók és Molnár Kálmán nyugalmazott igazgató úr szavai elevenítették fel a hadmérnök életútját. A program a helyi templom megtekintésével folytatódott, ahol a fiatalok megismerték az épület múltját, majd a helytörténeti gyűjtemény udvarán a karikás ostor használatát is kipróbálhatták.
A sikeres és élménydús napot a házigazdák szívélyes vendéglátása, egy tál finom gulyásleves és friss pogácsa zárta.
Köszönjük Farkasné Csendes Tímea polgármester asszonynak a látogatásunk során tapasztalt kedvességét, és Molnár Kálmán igazgató úr "idegenvezetését"!
GALÉRIA
Hollán Ernő nyomában: Kollégistáink emléktúrája Békáson



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Ízletes vadpörkölt a kollégiumban
Különleges vacsora készült a kollégiumban. Egy nagylelkű szülői felajánlásnak köszönhetően bőséges alapanyag érkezett az intézménybe.
2026. máj. 12.
Fazekas Tibor

Ballagás 2026
2026. április 30-án tartottuk ballagási ünnepélyünket, melynek keretében tizenharmadikos osztályaink tanulói vettek szimbolikus búcsút az iskola épületétől, tanáraiktól, iskolatársaiktól.
2026. ápr. 29.
Savaria Admin

Logisztikai kirándulás Szlovéniába
Április 28-án 46 diák és két kísérőjük egynapos kiránduláson vett részt a napsütötte szlovén tengerparton.
2026. ápr. 27.
Plótár Edina
